Parajelenségek és "lyuggatások"

Helyszín
Sátoraljaújhely - Miskolc
Időpont

Sátoraljaújhelyen születtem. Gyerekkoromban arra lettem figyelmes, hogy Rendes Öcsi a hecskei kisközben a Honvéd utcán, ahol laktunk, ufókat kergetett a levegőben, melyeket látott - ez naponta többször is előfordult.

1986-ban éjszaka arra lettem figyelmes, hogy a virágtartó egyik virága fölött fény gyulladt ki, a virág mozogni kezdett, közelebb hajolva a Pletykához, furcsa édes illatot éreztem. Hipnózisos állapotba kerültem, többször is órákig álltam egy helyben az erkélyablak előtt nézve az utat ezután, majd nem tudtam ajtókon bemenni rendesen, mert olyan volt, mintha valamivel összeütköznék a levegőben, szögletessé vált a viselkedésem, nagyfeszültségbe kerültem, mely azóta is tart.

1991-ben jelentkeztek kézzelfogható parajelenségek Miskolcon a Kilián telepi Benedek utcai lakásban. Felhangosodott a magnó teljes erővel, az ajtók, ablakok maguktól kinyíltak, a levegőből erős fények sugárzottak testemre, még a fürdőszobában is éveken keresztül. Többször előfordult itt is hipnózisos állapot, órákig ültem egy helyben nem tudván magamról, még gondolkodni is elfelejtettem.

1995-ben a Szentpéteri kórház pszichológusnője azt mondta nekem, ha jót akarok magamnak, hívjam ki a parakutatókat. Nem tudtam, kinek szólni. Ekkor egy azóta teljesen szétment miskolc-tatárdombi családi házban laktam, melyet elöntött a talajvíz teljesen, cserepei széttörtek, falai szétomlottak. Éjjelente arra ébredtem, hogy hangokat hallok, ablaklyuggatást: kis lyukak lettek az ablakokon, vakolatok repedtek szét, hulltak a fejemre.
Az udvar tele lett lyukakkal, melyek az alsó kertből sorakoztak egymás után a hóban, felmenve a háztetőre is, ezek a lyukak libasorban naponta többször láthatóvá váltak. Gépi csattogó hangot hallottam, de nem láttam semmit.

A miskolci jósnőnél jártam, aki szürke és zöld ufókkal járta az országot, halotti kíséretével. Rám is halottakat küldött, aki a szirmabesenyői Strukkerné reikis tanítványa szerint tisztulni jöttek démonokkal együtt, ezeket terelgette a láthatatlan világban a házból kifelé, valamint beszélgetett a fotelben ülő egyik újhelyi ismerős halottal, akit Júlia, a jósnő küldött rám azzal, hogy segíteni akar nekem. Hatalmas halálhidegség vette körül a házat kinn és benn is, engem is, rám tapadtak az iszonyatok, ebben éltem éveken keresztül.

Egyik alkalommal egy hatalmas nagy fekete árny jött be az ablak felől, megállt velem szemben, sok elektromos-féle szemet láttam az árnyban. Ekkor kiszaladtam ijedtemben az udvarra este, egy csillag-szerű valami odapattant, mint egy bolha a fejem felé az égen, belémcsapott egy villámlás, mely a fejem tetején jött a testembe, szinte odaszegezett a földhöz.

Rengeteg csapást kaptam a fejembe, melyet paráknak, kihunyó augusztus égboltnyi tűzijátékának, angyaloknak neveztek el az itt élő költők, a karjaimba, melyek után a karjaim le-fel mozogtak egyfolytában, a lábaimba, melyeken meg sem tudtam állni egy pillanatra sem.

Viczián Sándor a szomszédból ideadta az 1995-ös debreceni Ufó-kongresszus anyagát, melyet nem hallgattam meg, 10 földönkívüli népcsoport hangfelvétele volt. Féltem volna végighallgatni a kazetta anyagát. Rajtam emelkedett a paplan, mintha valamik be akartak volna mellém bújni, de még nagyobb iszonyatok is történtek velem, melyeket nincs kivel megosztanom, soha senkinek nem beszéltem róluk, mert nem akartam, hogy bolondnak nézzenek, így is meghurcolásra kerültem a pszichiátria részéről, hogy egy szót sem árultam el a velem történtekről. Csak az egyik esetet említettem,mikor 1992-ben tűz gyulladt a lakásban, meggyulladt rajtam a paplan éjszaka 1995-ben, valamint hörgő hangokra ébredtünk a gyerekeimmel éjjelente, azóta a villanyt nem tudtam leoltani félelmemben.

Segítségre lenne szükségem, s olyan gyógyítókat keresek, akik belőlem a kapott csapásokat ki tudnák szedni. Jelenleg a lakásban lyuggató valamik vannak, időnként arra ébredek, hogy testem egy-egy részén iszonyatos fájdalommal lyukak keletkeznek, melyek nehezen gyógyulnak, szívemen, tüdőmön valamilyen nyomás, súly, szúrás érezhető, erős fájdalommal jár, beszélni is alig tudok és levegőt venni, időnként energia behatolását érzem, mely mintha fújná fel a testemet és furcsa ízt érzek a számban, hatalmas energiákat észlelek a levegőben időnként fényjelenségekkel.

Egyre több betegséget kapok, gyomrom a szurkálásoktól belül sebes lett, lábaim tönkrementek az elmúlt négy esztendő alatt, horkolni kezdtem erősen,fulladok, hasam hatalmas nagyra nőtt, időnként estére teljesen felemelkedik, gyomrom hatalmasra duzzadt, minden részem beteggé vált. Árnyékvilág csapásait is megkaptam, melyet lerajzoltak az itteni művészek, kiadták könyvekben.

1995-ben egy orosz természetgyógyászt kerestem fel, parancsolt annak a csapásnak,amit előtte a bal szemembe kaptam, s mint villámlás-fény vágott a szememből ki az egyik orvosra, akihez éppen ambíció terápiára jelentkeztem.

Gyógyítókra lenne szükségem és lakástisztítókra, nem tudom, kihez forduljak, mert iszonyatos fájdalmak között élek.

1995-ben egy szabadkőműves orvossal láttam két űrhajót Szentlelken, nagy hidegség vett ekkor körül, azóta a sorsom iszonyattá vált.

Minden ruhaneműnk, különösen a fehérneműink, szép ruháink szétlyuggatásra kerültek, nem tudtunk mit felvenni. Össze is gyűjtöttem bizonyítéknak ezeket, de nem tudtam kinek átadni, gyerekeim pedig kidobták a szemétbe. Közben elteltek az évek fölöttem is.

Várom segítségüket!

Tisztelettel:

Katalin


Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Hozzászólások

Permalink - Anonymous küldte be 2010. 07. 27., k – 11:29 időpontban

Kedves Katalin,

megértem szörnyű helyzetét. Magam nem tudok segíteni, de annyit elmondok, hogy csak a hite segítheti ki ebből a helyzetből. Nézzük meg egy kicsit jobban a problémát. "A szívemen, tüdőmön valamilyen nyomás, súly, szúrás érezhető, erős fájdalommal jár, beszélni is alig tudok és levegőt venni, időnként energia behatolását érzem" ez az érzés a felfokozott stresszállapot következménye lehet. Ilyenkor ugyanis az emelkedő vérnyomása és pulzusa nagyon negatívan hat a szervezetére. Egy ilyen alkalommal meg kellene mérnie a vérnyomását és a pulzusát. Azok a fények, melyek zaklatják minden bizonnyal a lelkében lévő nyugtalanság és fel nem oldott konfliktusok eredménye. Tisztelettel mondom, hogy vannak olyan idegi eredetű betegségek / skizofrénia, stb. / amikor teljesen valóságosként élünk meg meg nem történt dolgokat. Ez egy átlagembernek hihetetlenül hangzik, de így van. Kérem, hagyja a kuruzslókat, jósokat és az effajta okkultista butaságokat. Tudom, hogy a lelke mélye a fájdalomtól és kilátástalanságtól reszket. Nehéz az a küzdelem amit Ön folytat, de higgyen nekem drága Katalin, nemsokára vége lesz és újra teljes, nyugodt életet élhet. Katolikus vagyok, láttam már én is földönkívűlieket, űrhajót. Istenben hiszek, tegyen így Ön is és megszabadul minden kínjától. Menjen el egy olyan katolikus paphoz akire első ránézésre megbízik. Legyen őszinte és beszéljék meg. Én hiszek önben és tudom, hogy az erős hite és akarata kizökkenti ebből a szörnyű helyzetből.

Barátsággal és üdvözlettel:
Lajos

13 év 8 hónap

Permalink - gary küldte be 2010. 07. 27., k – 15:03 időpontban

igen en szerintem is a stressz jatszik ebben nagyobb szerepet,enyhe skrizofren rohamok.
kedves katalin,probaljon meg beszelni ha lehet 1,romai katolikus rendu pappal,es kerjen informaciot ordog uzorol!!!mert ha gyogyszeres es pszihes kezeles nem segit,le kell magunkat ellenoriztetni 1 ordoguzovel,..ne tan megis negativ erok szalnak meg minket!nem vicc, nekem is van 1 ilyen ismerosom londonban, eleg nagy rangu papp es ordoguzo, egyben.csak sajnos meg nekem se volt idom talalkozni vele! :)
mindenjot kivanok! (Gary)

Permalink - Anonymous küldte be 2010. 08. 07., szo – 19:30 időpontban

Válasz gary üzenetére

A parajelenségeket elég régóta vizsgálták, sokan rá is mentek erre. Lakásban, vagy testen, testben jelentkező elektromosságot is szakemberek mérni tudják. Kérdés az, hogy hol vannak ezek a szakemberek és tudnak-e segíteni. Az ördögök is nagy energiával bírhatnak, el lehet képzelni a többi ismeretlen csapás milyen energiákat, rontásokat képvisel. Ha kézzelfogható bizonyítékok vannak, mint a szétlyuggatott ruhaneműk, szétrongált családi ház, diagnosztizált egyre több betegség, melyek árnyékokként láthatóak röntgenfelvételen, azt nem nevezném skizophreniának, hiszen nem képzeli az áldozat ezeket a rontásokat, hanem érzi valóságosan, hiszen ott vannak a lakásában vele kínzói.
A krisztusi egyházaknak elméletben tudniuk kell parancsolni démonoknak, ördögöknek, nemcsak a boszorkányoknak kell tudni a szellem, árnyék, halotti világgal, ufó kíséretükkel kapcsolatot tartani. Ezeket kellene büntetni, mert a jósnőkkel való kapcsolat halotti, idegen világot visz az ártatlan emberekre. Ezek valóságosak sajnos.

Permalink - Benny küldte be 2011. 04. 16., szo – 19:30 időpontban

Katalin én nem hiszem hogy ezeket,csak képzeli,mert tény hogy van ilyen betegség,de amit itt olvastam az már sok...Amivel küzd az nem fizikai dolog.Lehet hogy vannak fizikai következményei,de elsősorban szellemi az ügy.A látható világon túl igenis van szellemi világ.Minden ember lénye testből,lélekből{ami az érzésekért felel}és szellemből áll.A szellemünkre mondják hogy tudat.Ez valójában a lényünk,az igazi valónk.Az ember nem véletlenül van a világban.Van egy szerető Isten aki azért teremtette saját képmására az embert,hogy mi őt tudjuk hálával és örömmel szolgálni.És Katalin,az Úr nincs távol.Nagyon közel van és tud magáról mindent,ismeri magát,de ami a legfontosabb,hogy SZERETI önt...Most kérdezheti azt akkor miért hagyja hogy szenvedjen.A helyzet az hogy nem azért szenved,mert isten hagyja,hanem egyszerűen azért,mert még nem ismeri a mennyei Apát.Nincs a védelme alatt,mert nem fogadta be őt a szívébe.Isten úgy szerette az embert,hogy egyszülött fiát adta érte,Jézus Krisztust.Aki váltság díjul szolgált az emberek bűneiért és ezzel lehetővé tette a kapcsolatot az Úrral.Ismerje meg istent és az ő kegyelmét.

Permalink - Anonymous küldte be 2011. 08. 21., v – 09:05 időpontban

Kedves Katalin, kérem ne menjen jósnőhöz, nem hiszem, hogy pszihés eredetű a problémája. Kérjen segítséget,de ne jósnőtől. Azt hiszem az orvosok sem tudnak ebben segíteni. Biztos vagyok benne, hogy megtalálja a megfelelő embert, csak ne jósnő legyen.

Egyszer segített egy orosz professzor-természetgyógyász 1991-ben, kijárt hozzám, kezelt engem, mondta, hogy a kisebbik gyerek születése óta romlott az egészségem, mert szándékosan tettek tönkre azért, mert nagyon szép voltam. Egy agyon rontott testet hurcolok, a tudatom ép, de iszonyatos dolgokon mentem keresztül. Volt olyan egy hétig még 1995-ben, hogy a paplan emelkedett rajtam éjjelente, be akart valami bújni mellém. Az ajtók reggelre nyitva voltak, elmesélni sok lenne, miken mentem keresztül, de nem is osztottam meg senkivel, csak azt, hogy egyik alkalommal arra ébredtem, hogy ég rajtam a paplan. Kérem, ha tud valakit, aki a láthatatlant látja, az energiákat rajtam, bennem érzékelni tudja, meg a parákat, tüzet a lakásban, írja meg nekem, mert csak valamilyen csodában reménykedem. Nagyon köszönöm szavait. Egyébként a jósnő közölte velem, hogy a börtön karmájába löktek engem, amit akkor nem értettem. Az egész család ráment erre, meg mindenki, aki szeretett, tisztelt engem meghalt. A reikis, aki kijött hozzám a jósnő után, parancsolni tudott a láthatatlan világnak, viszont nem akart nekem jót.