Vigyázz, ha jön a vonat! - Szellemvonat

Helyszín
Gyomaendrőd
Időpont

Az amit elszeretnék mondani 2004. június 30-án történt. Az ominózus napra más okból kifolyólag is pontosan emlékszem. Aznap társammal úgy döntöttünk, hogy kimegyünk megnézzük a földünket, hisz lassan az aratás időszaka következik. Végül is négyen indultunk el délelőtt 9 óra körül. A terület a dévaványai út és a körösladányi út között helyezkedik el ami " V " betű alakjához hasonlít.

Az autót a ványai út szélén a dűlő út végé n hagytuk és innen gyalog indultunk be a területre. A terület kb. egy jó kilométerre volt az indulási helytől. Miután megnéztük a területet megálltunk beszélgetni egy csatorna partján. Ekkor az előttünk lévő gyepterületen látni véltük a ványai kis piros vonatot elmenni. Még mindig beszélgettünk, amikor társam megkérdezte, hogy láttam amit Ő.

Mondtam, hogy ha a vonatra gondolsz igen. Pár perc is eltelhetett, hisz közben beszélgettünk, amikor szinte egyszerre döbbentünk rá, hogy ott vonat nem mehetett a gyep irányában ,mivel a sínpálya a ványai út túlsó oldalán található. A vonatot ketten láttuk kb. egy fél perc alatt suhant át a téren. Távolságát fél és egy kilométer közzé taksáltuk. Természetesen hangtalan volt. Tíz óra előtt értünk ki az autónkhoz és indultunk vissza. Az sehogy sem fér a fejembe amit láttunk. Lehet hogy délibáb volt, de ilyen kora délelőtt???

Meg még egy apróság aminek utána jártunk. Ebben az időben a kis piros vonat menetrendszerint nem jár arrafelé a rendes pályáján se.

Gál Imre
2004.06.30.


Térkép

Koordináták: 46.999606, 20.910868

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.