Back to top

Kalmár János, a Magyar Ufó Kutató Szövetség elnöke újból Gyomaendrődön tartott előadást


2013. október 19-én délután Kalmár János, író, a Magyar Ufó Kutató Szövetség elnöke a gyomaendrődi Galaktika Baráti kör vendége volt. Legutoljára 2011 szeptemberében járt nálunk az író, újságíró, őstörténet kutató, akinek kedvenc területe a pszichoszomatikai rajzelemzés, amelyet tanít is.
A gyomaendrődi Katona József Művelődési Házban mintegy félszázan voltak kíváncsiak a közel négy órás, két részből álló lebilincselő előadásra. A rendezvényre más városokból is eljöttek, pl. Budapestről, Szolnokról, ill. Dévaványáról. Sajnos az előadó közel 30 percet késett a Budapest-Gyomaendrőd autóforgalom miatt, így csak 15:30-kor tudta elkezdeni az előadását.
Az első előadása „Salamon Kulcsának Titka” volt, melyet közel kétórás Powerpoint prezentációval is illusztrált. Erről az előadásáról egyszer már hallhatunk itt Gyomaendrődön egy órában, de oly módon mesélt a jelenlévőeknek, hogy akik már hallottak erről az előadásról, azoknak is tudjon frissebb információval szolgálni, ill. akik számára az újdonság erejével hatott, azoknak is érthető és érdekes legyen.

Mit tudhatunk meg Salamon kulcsának titkáról? Ki volt a rejtélyes idegen az égből? Honnan érkezett RÉ? Milyen bizonyítékok vannak a Földön RÉ itt jártának? A titok megfejtése. Árulkodó szimbólumok az emberiség történelmében. Kik és milyen csoportok őrzik a titkot ma is? Ezekre a kérdésekre kaphattunk válaszokat.
A lebilincselő és látványos előadás után egy 10 perces szünet következett. A szünet közben meg lehetett vásárolni az előadó saját írású dedikált könyvét, aminek a címe "Az Élet Fénye".
A szünet után 10-20 percben beszélt a "jenglot" nevű indonéziai kultúrában és mitológiában ismert parányi (nem földi?) élőlényről, majd ezt követően rátért második előadására. Hogy jobban megértsék a jelenlévők mit is jelent a „Vetített világ”, előtte beszélt a Chemtrail jelenségről majd a HAARP projektről és csak ezek után tért rá a Blue Beam Projektre. Ez egy órási (akár földrész léptékű) holografikus 3 dimenziós "mozi". A Föld körül keringő műholdak (ill. a talajra telepített egységek) segítségével térbeli, élethű holografikus 3D képeket, animációkat lehet vetíteni a földfelszín fölé - pl. az ionoszférába egy hatalmas ufó anyahajót, vagy simán megoldható vele pár kamurepülőgép vagy -messiás megjelentése (ezeket még le is lehet filmezni, mintha igaziak lennének), hogy az emberiséget bármivel meg lehessen vezetni.

Az előadás végén kérdéseket tehettek fel a hallgatók az elődadónak és az előadó közben felhívta mindenkinek a figyelmét arra, hogy hamarosan megjelentet egy újabb könyvet, melynek címe: „Miért titkosak az ufóakták?” A kérdések és válaszok után Gál Imre a gyomaendrődi Galaktika Baráti Kör egyik vezetője megköszönte az előadónak és a résztvevőknek, hogy eljöttek a rendezvényre.
A Galaktika Baráti Kör köszöni az előadónak, valamint a helyszínt és technikát biztosítóknak a sikeres közreműködést.

2013. október 19., szombat 15:30 - 18:00 - Gyomaendrőd, Katona József Művelődési Ház

Kapcsolódó oldalak: 

Ossza meg ismerőseivel!

Új hozzászólás