Back to top

Sós Tibor ufókutató „A kiválasztottak” címmel tartott előadást Gyomaendrődön


A Galaktika Baráti Kör rendezvényén nagy tapssal köszöntötték a rendezvény vendégelőadóját, Sós Tibort, aki meghívásunkra immáron sokadik alkalommal látogatott el városunkba. Egy nagyszerű szombat délutáni programon vett részt az a közel félszáz fő, aki 2013 tavaszelő havának 23. napján Sós Tibor ufókutatót választotta programjául a Katona József Művelődési Házban. Sós Tibor az ország egyik legaktívabb UFO kutatója, és szerkesztő-műsorvezetője a 'Negyedik Dimenzió' című havonta jelentkező televíziós magazinnak.

Mielőtt elkezdte volna előadását, gratulált a gyomaendrődi Galaktika Baráti Kör vezetőknek, név szerint Dr. Frankó Károlynak és Gál Imrének, amiért idén március 2-án Budapesten a Kozmikus Világ Ufó- és Energetikai Kongresszuson átvehették az elmúlt két évtized során a megmagyarázatlan jelenségek, a paleoasztronautika, a környezetbarát energetika, az űr- és ufókutatás területén végzett kiemelkedő kutató, elemző, népszerűsítő tevékenységükért elismerő emléklapot.
A közel több mint két órás lebilincselő előadásának első felében alapos áttekintést kaphattunk a vidéki és kiemelten a gyomaendrődi találkozási, eltérítési és magzatrablási esetekről. Egy rövid szünetet követően Sós Tibor két exkluzív riporttal készült a rendezvény érdeklői számára, amit még a Budapesti Kozmikus Világ Ufó- és Energetikai Kongresszuson készített.

Az első riportban Pataky Attila előadóművésszel beszélgetett, majd a második riportban Knoll Gyula repülőezredessel. Knoll Gyuláról igen sok mindent megtudtuk, pl.: ő volt az az ember, aki a taszári légibázis vadászpilótájaként 1959-ben elsőként lépte át a hangsebességet és repülései során találkozott számos megmagyarázhatatlan jelenséggel az égen. A riportból kiderült, hogy eddig ezeket a történeteket azért nem mondhatta el, mert 50 évre titkosítva volt az anyaga, tehát nem beszélhetett róla, de most már jócskán a 80 felett szabadon beszélhet ezekről a dolgokról és még könyv formában is megírta élményeit (Knoll Gyula: UFO - Az elhallgatott valóság). Az előadás végén kérdéseket tehettek fel a hallgatók az elődadónak és meglepő módon igen sokan éltek ezzel a lehetőséggel.

Gál Imre megköszönte az előadónak és a résztvevőknek, hogy eljöttek a rendezvényre és felhívta mindenkinek a figyelmét arra is, hogy ősszel ismételten fog hívni a klub egy előadót Gyomaendrődre; de hogy ki lesz, még nem lehet tudni pontosan. A Galaktika Baráti Kör köszöni az előadónak, valamint a helyszínt és technikát biztosítóknak a sikeres közreműködést.

2013. március 23., szombat 15:00 - 17:00 - Gyomaendrőd, Katona József Művelődési Ház

Ossza meg ismerőseivel!

Új hozzászólás