A maja áttörés - Világvége 2012-ben?

Magyarországon évekkel ezelőtt jelent meg Maurice Cotterell és Adrian Gilbert Maja próféciák című műve. A szerzőpáros arról beszél, hogy 2012. december 22-én a Nap mágneses pólusváltása következményeként a Föld mágneses polaritása is megcserélődik, s ez katasztrófák sorozatát idézi elő majd a Földön. A szökőárak, vulkánkitörések, földrengések egyben az emberi civilizáció végét is jelentik várhatóan.

Egy másik megközelítésben John Calleman műveiben részletesen kifejti, hogy a maja kalendáriumból szépen levezethető, hogy a 16 milliárd évvel ezelőtti ősrobbanástól kezdődően a kozmikus evolúció mely stációin haladt keresztül az emberiség. A maják Atlantisz örököseiként magas szintű tudás felett rendelkeztek, így voltak képesek pontos matematikai számításokat végezni, precíz következtetéseket levonni a jövőre vonatkozóan. Calleman szerint a maják kapcsolatot tartottak fenn más létsíkokkal, az ott lezajló eseményekkel analóg módon történnek változások földi világunkban is. 2012. december 21. új fordulópontot fog jelenteni a földi tudatosságban: egy belső transzformáció zajlik le bolygónk lakóiban, ami egyben egy új világ eljövetelét is jelenti. A változások nem kívülről jönnek, saját magunk leszünk a transzformáció katalizátorai. Ez az új tudatosság drasztikus változásokat fog előidézni a világban, társadalmi-gazdasági-politikai rendszereinkben. A mai kapitalista, kizsákmányoló szemléletű gondolkodás eliminációjára kerül sor, és érettebb, humánusabb, szociálisan érzékenyebb társadalmi rendszerek jelennek meg a Földön. A számító, profitcentrikus szemléletet a jobb agyfélteke intuitív uralma váltja fel.

A változások megünneplésére külön csoportosulás is alakult, melynek "nagykövetei" közt megtaláljuk 440 fős maja Vének Tanácsának elnökét éppúgy, mint a magyar származású, számos könyv szerzőjeként ismert László Ervint is, aki mellesleg a humanitárius alapítványként tevékenykedő Budapest Klub tagja is. A Breaktrough Celebration (időközben sajnos már nem üzemel a weboldal - admin) weboldalán, amit magyarra talán az Áttörés Ünnepének lehetne fordítani, naprakészen tájékozódhatunk afelől, hogy pillanatnyilag a változások mely fázisban állunk és milyen ünnepségek, események történnek szerte a világon az eljövendő „áttörés” ünneplésére, előmozdítására – többek közt közös meditációkkal, konferenciákkal, fesztiválokkal.

A fentiekben felvázolt két világvége koncepcióban csak a dátum közös (egy nap eltéréssel), a megjósolt fejlemények diametrikus ellentétben feszülnek. Vajon kinek van igaza?

Szerző: Joczek

A maja áttörés - Világvége 2012-ben?
A maja áttörés - Világvége 2012-ben?
A maja áttörés - Világvége 2012-ben?
A maja áttörés - Világvége 2012-ben?

Ossza meg ismerőseivel!

Új hozzászólás

Hozzászólások

XD ne féljetek *,,* ugyis egyszer meghalunk na csak ennyit akartam mondani puxa

Az egéz egy nagy SZARSÁG XD és kész úgyse fog eljönni a világvége ez a

szerintem se mért jöne el xd az nagy marha aki eszt kitalálts nem mert szerintem igen

borzaszto a helyesirasod. szerintem fejlodj :))

ez nagyon baromság mert már 2000-ben is monták hogy itt a világ vége..
szerintem nagyon hülyeség!!!!
higgyétek ell ha már 2000-ben nem volt itt a világ vége akkor már most se lesz itt

sziasztok!

végre értelmes vélemény is született.!!!!!!!!!!! igazad van hiszen csak ilyezgetik az embereket. és ezen is egy csomó pénzt nyernek . ez cs hisztériakeltés''''''''''''''''''''!!!!!!!!!!!!!!

Őőőő... tehát ha jól értem, akkor ha ma nem ütött el egy autó, akkor már biztos holnap se fog. Értelmes vélemény, tényleg :D

fogalmam sincsmi lesz lehet lesz vmi egyszer ugy is mindenki meghal!!!!

Lsz világvége!A plutó és a mars 1 vonalba lesznek úgy mint a World Trade Center.Szóval legyen nálad ciántabletta!

nem mindeggy hogy normálisan halunk meg vagy egyenesen elpúsztulunk

Hát nemtom én nem igazán hiszem eszt h világvéga meg kutyafasza ahogy elöbbiekben is irták 2000 ben volt a világvége hát ahoz képest jo sokáig huzzuk még :D
nah jó de ha télleg a vliágvége lessz akkor mit fogok én az utolso pár napba csinánli ?
meglátok egy jó csajt és megdugom a metro közepén---> már ugyis mindegy nem ? :D

Vagyis pontosabban. Mindennap vége van egy világnak és másnap kezdődik az egy újvilág. minden vég valaminek a kezdete úgy hogy, ha ennek a világnak vége lesz akkor kezdődik egy új.

Mindenki valahol tudja hogy ez a fajta világ ahogy most élünk nagyon rövid életű lesz mert a FÖLD megtelt. Túlnépesedés, globális felmelegedés, levegő vízhiány, nyersanyag/energia hiány miatt rövidesen komoly problémák lesznek az emberek között mivel a matéria véges és nem jut mindenkinek és a Föld már nem tudja mindezt eltartanitehát belefulladunk önmagunk feszültségébe.

Ha ennek a világnak vége lenne az nagyon jólenne.

Ez a film ennek a előrejelzése.

Szerintem biztos lesz világvége de hogy pont 2012 vagy 2020 vagy 2050-ig kihúzuk azt nem tudom de hogy 2012 ig nagyon komoly lépéseket kell megtennünk hogy az emberiség megmaradjon az biztos.

Hanuman

Sok durva ember van itt ugy latom.Szerintem lehetnenk kicsit elfogadobbak is azzal kapcs.hogy mas miben hisz. En nem allitom, hogy igaz, hogy pont aznap, pont 2012 12.21.en vilagvege lesz,csak figyelek. Teotihuacanban pl a Nap piramisanak majdnem legfelso retegenek dolesszoge 9.5 fokos, ahogyan a tudosok szerint kiszamitott Fold tetraeder formaju "nemtudommilyen" magneses magjanak dolesszoge is, valamint ezer ilyen nagyon pontos dolgot adtak meg a majak azzal kapcsolatban, hogy valami lesz a Fold belsejevel.Hat,semmit nem utasitok vissza, de inkabb a Fold magneses polarizaciojanak megcserelodese all kozelebb hozzam mint az az "angyalok lesznek az emberekbol" otlet.....
Vegulis 2012-t Egyiptomban is kihangsulyoztak 4000 evvel ezelott, csak az a baj, hogy ugye ok maskepp szamoltak,hat honnan tudjuk, hogy az a 2012 valoban 2012? A honap naprol nem is beszelve......

tudatlan barmok, mit sem értetek az univerzum energiáiról ... fel sem éritek ésszel az idő fogalmát, csak azt hajtogatjátok megdöglünk és kész ... képtelenek vagytok levonni a távolabbi következtetéseket, mondjuk hogy mind egy felsőbbrendű engergia körül keringünk ... pusztuljon is ez a rabló , élősködő, féreg emberiség, egymást gyilkoljuk , pusztitjuk a helyet ahol élünk, és minduntalan szeretnénk megismerni a világűrt, holott még a saját élőhelyünk 10%át sem ismerjük ...

az ember nem egy életre való faj, ez az igazság ...

puszi

az eleje meg a vége tetszett: tudatlan barmok, puszi

Aki hiszi, hogy Jézus az Istennek fia és befogadja őt a szívébe az megmenekül.

Tehát: Mond el ezt az imát, és kitartóan hidd a szívedben, hogy Isten Jézust feltámasztotta a halálból. Minden emberért meghalt Jézus, és harmadnapon feltámadott !

"Ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed,
hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz." (Róm. 10:9)

Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én
megigazulásomért.

Kérlek Jézus, legyél az életem Ura, Megváltója és Gyógyítója.
Jézus, Most megvallom !
Te vagy az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm.
Köszönöm, Úr Jézus, az örök életemet és a szent véredet!

Ámen.
János 3,16. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő
egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen,
hanem örök élete legyen.

Ha ez megvan, akkor már Te magad is megtudod kérni a Szent Szellem ( Lélek ) keresztségedet a Lukács Evangélium 11/13 alapján.

Ima: Atyám Jézus Nevében kérem Tőled a Te Szent Szellemedet ! Keresztelj meg a Te Szent Szellemeddel. Köszönöm, hogy a Szent Szellemedet megkaptam, beteljesedtem s ennek jeleként nyelveken fogok imádkozni ahogy a Biblia tanítja ( Apostolok Cselekedetei 2-es bekezdés ). Jézus Nevében Ámen.

Ne haragudj, de ha ilyen jól ismered "a könyvet" akkor nem tűnik fel, hogy ugyanaz a story ismétlődik egymás után?... Nem gondoltál még arra, hogy ez az egész "Isten" story csak butítás?... Miért van az, hogy a biblián kívül semmilyen feljegyzés nem említ meg egy olyan "embert" aki csodákat tesz majd halálából feltámad?...
Szerintem nyisd ki a szemed, mert ha bármikor eljön a "világ vége" te összekuporodva fogsz imádkozni egy olyan "lény"hez aki soha nem is létezett.

Itt egy link neked is.
Számodra elég nehéz lesz, de nézd végig, és gondolkodj, mert így jó formán nem is létezel...

http://video.google.com/videosearch?q=zeit1&emb=0&aq=f#q=zeit1&emb=0&aq=...

Üdv! Süti

Süti! Nehogy te kuporogj!

Azért ez nagyon bosszantó lenne, hogyha 2012-ben már nem kapnánk ajándékot a Jézuskától. Én azért remélem, késik a világvége 3-4 napot. Különben tiszta kib...ás!!!

Különben is, szerintem Orbán Viktor ezt a világvége dolgot úgysem fogja hagyni!!! :D

EDDIG EZ A HOZZÁSZÓLÁS TETSZETT A LEGJOBBAN. A LÉNYEGRE TAPINTOTTÁL.

hellotok
és ha lesz ebből valami amibe nem hiszek mert ez szeritnem is hülyeség de ha mégis akkor az pl jó ómen ha gazdag vagy és kimész az űrbe pl űrszállodába vagy valami bárkát építenek cask senki nem tud róla vagy már lehet hogy rég megvan midnen tervezve majd ha záporozik a szar akkor madjs zerintem az lesz az érdekes hogy lesznek lehet túlélők.Mert szerintme ha cask valami katasztrofális dolog lene nem föld megsemisülés akkor az caska pénzen múlik mert biztos hogy már most vanank az űrbe is létesítményeka hol eltud lenni az ember pár évet amíg vége lesz az egész dolognak.Nemtudom ha arról lenne szó menyibe fog kerülni menyit kel fizetnia hoz hogy kimehessek mert egyébként válalkozók vagyunk vagyis édesapám és elég jól mennek adolgot csak nemtudom hogy egy ilyen szintű dologhoz képest mert minta filmben biztos nincs 1milliárd euronk anyi pénz pedig elég nehéz összekaparni szerintem !!!!!!!! de szerintem én úgy vagyok vele mégig hogy itt ha beüt valami akkor döglik mindenki nem lesznek kivételek

Srácook!

Légyszi vki mondjon vmi megoldást, mert már annyira ráparáztam,hogy az öngyilkosságon gondolkodom. :S:S

Ha öngyilkos akarsz lenni akkor ennyi eszed van... normális ember nem csinál ilyet. Meg mit parázol? Ha itt lesz a világvége akkor itt lesz de ha mégse akkor meg nem volt értelme.

akkor olvasgassatok már egy kicsit :http://hu.wikipedia.org/wiki/Maja_napt%C3%A1r

Szerintem az ősmagyarok jó helyre telepedtek le, ha lesz is "özönvíz" a kárpátok +védenek:)
Amúgy + persze, hogy lesz Világ vége, ahogy mondják semmi sem tart örökké, de ez nem mostanában fog bekövetkezni, kivéve, ha az emberiség nem pusztítja el önmagát.
Nos azért lássuk be erre nagyobb az esély :(

A világ vége valóban befog következni...egyszer ,valamikor. Én nem hiszek a mayák jóslatának hiszen ők hozzánk képest még primitív emberi lények voltak nekik sem volt bizonyítékuk erre. Egész egyszerűen ők nem 10-es hanem 20-as számrendszert használtak és az ő naptáruk máahogy működik mint a miénk. De ez ugyanolyan, hogy valaki hisz istenben, a vallásban , vagy a mayák elképzeléseiben valaki nem.
Tudományos alapja viszont tényleg van, de az sem azt mutatja hogy pontosan 2012-dec.21.-én következnek be a katasztrófák. Persze ezekkel a kutatásokkal eddig is tisztában volt az emberiség, hiszen a Föld az univerzumban csak egy kis porszem. Bármi megtörténhet.
A másik "elmélet" szerint mi emberek tesszük tönkre a Földet, ami persze igaz, de ez sem azt jelenti, hogy csak 3 évünk van hátra.
Szóval én azt mondom, hogy felejtsük el ezt az egész témát. Már 49 világvége elmélet született és még mindíg itt vagyunk...
Amikor a távoli jövőben valóban elpusztul a Föld mi akkor már réges rég nem fogunk élni,tehát oly mindegy.Ha meg mégis (bár ez képtelenség)életünk során megtörténik úgysem fogjuk túlélni,se mi sem mások.

azért ez bátor kijelentés volt,hogy a mayák primitív emberi lények voltak! ...igenis változás lesz aminek a jelei,előkészületei már mutatkoznak a földön,csak járj nyitott szemmel a világba és nézz körül mi folyik itt! Az élet alaptörvénye a Földön az élet folyamatos növekedése, kiterjedése és kiteljesedése. Ha valami ezt megzavarja visszaesés történik, de a folyamat a kialakult alacsonyabb szintről újra kezdődik. Ilyen visszaesés több is volt a Föld történetében, melyet meteor becsapódás, szupervulkán kitörés, vagy egyéb természeti jelenség okozott. Az élet akár 80-90%-os kihalás után is megmaradt. Mindig a legegyszerűbb fajok élték túl a nagy katasztrófákat. A legnagyobb testűek és a legfejlettebbek kihaltak. Túlságosan specializálódottak voltak a szélsőségessé vált körülményekhez.

Emberek szerintem ezt nem tudja ember megjósolni... ennyire megtudják mondani a világvégét akkor másra is képesek lennénk, ami áttörőbb lenne...Valami volt, valami elmúlt, és valami van... és most csak 1 dolog van a világon amiben bízhatunk...MALACKAPITÁNY D:

EMBEREK NYUGALOM!

2 dolog:

1.) Hááát, lehet hogy van benne valami! Most jött egy nagyon súlyos járvány itt a H1N1...lehet hogy ez kipusztít minket?

2.) Amiben én hiszek! Világvége azaz egy fejezet lezárul s új világ nyílik előttünk! Többen is mondták 2012 világvége, 2014 virágkor! Semi baj!Megváltozik a világ! Sokkal pozitívabb lessz minden! Lehet hogy sokkal több lesz a szeretet mint a gyűlölet!

2012 Decemberéig higgyük ebben, mert a logika ezt hozza ki, és 2012 decemberében mindenre fény derül! Addig őrizzük meg nyugotságunkat!

én csak annyit akarok hozzá tenni hogy ha vki tudja mikor lesz a világvége..akkor tudják is hogy hogyan kell megelőzni...:)

Na ebben tokèletesen egyetèrtek!

ensem hiszek a vilagvegeben,illetve hiszek csak az nem 2012ben lesz,szerintem ez egy nagy baromsag,szerintem ezis csak politika es penz,valaki megint nagyot fog kaszalni az emberek egyik ujabb baromsagan hogy elhiszik hogy 2012-ben mindenek vege lesz,baromsag!!!a H1N1 is csak egy jo biznisz egy par vakcina gyarto cegnek,ha igazi jarvany lenne akor pusztulna a nep milioval,es nem itt-ott egy ket ember meghal,hiszen az egyszeru nathatol is meglehet halni amiota ember az ember.nehalgasatok senkire sem,magatokban higyetek es nemlesz semmi gond!nemhianzik a kaosz,igyis mar eleg romlot a vilag,nemkel ezt mejobban tetozni.udvozlettel Finch.

Hali!!!
Na ebben én sem hiszek hogy 2012-ben világ vége lesz!
Mért? Mert 2000-ben sem jött be!
Igaza van Finchnek.

Na itt ez a H1N1: ez is egy akkor a szar hát bazze hogy az nem igaz. Ott basszák át az embert ahol csak tudják. Nem kicsit nagyon. Ki fosszák az embert vele a családját is. Tudjátok mi a legjobb védekezés a H1N1 ellen?
VÁLASZ:
Há egyen egy almát!
H=Há
1,N=egyen
1=egy almát

Félek a 2012-ben bekövetkező világvégétől!!!
Annyira hogy már számolom a napokat!!!
Azaz már csak 1112 napunk van hátra!!!
Emberek tartsunk össze mi!!!
Nagyon félek este már alig tudok elaludni!!!
Nekem minden perc számít!!!
Minden perc nagy kincs számomra!!!
Nagyon fogynak a napok!!!
Én mindig számolom!!!
Kérlek benneteket ha tudtok valami megoldást hogy lehetne megmenekülni akkor lécci itt írjatok vissza!!!

Kössz egy 100 éves férfi!!!

Én most múltam 97, de totál kivagyok, hogy nem érem meg a százat. Te már megérted. Mi a gond?
Figyelj! nem kéne építenünk egy dög nagy valamit, amibe bemegyünk és túléljük? A fene! tényleg fogynak a napok. A házam is két évig épült. Te! Nem készülünk el vele! Na most már én sem tudok aludni.

Ez kurva jò,nagyon tetszik! éltetek eleget,hàzatok van meg nyugdijatok,mi a rossebet akartok mèg?Most màr ideje meg halni vagy nem?

Segits magadon ès az isten is meg segit!

Egyszer ùgy is meg kell halnunk,nem tok mindegy neked?

Nem hiszem hogy lesz világvége de egy kicsit félek!!!hello

Most halottam hogy az egész Kárpát-medence egy óriási szupervulkánná fog alakulni. Nagyobb lesz mint a Yellowstone-parki kalderra. Gyors halálunk lesz.

Lehet,h van benne vmi,de ha így hisszük akkor ez csak nekünk jó lehet mert ha úgy élünk ,h azt hisszük ,h a mai nap lesz életünk utolsó napja jobban szebben megéljük a nap minden másodpercét,és akkor nem félünk a kudarctól és a vissza utasításoktól sem.Sőt ha így hiszünk több mindenre vagyunk hivatottak és képesek,mert az élet minden pillanatát ki kell használnunk.

Lehet, hogy sokszor mondták már hogy világvége ebben meg abban az évben. De amit a maják megjósoltak időt az még nincs itt :D
Aki meg azt mondja, hogy hülyeség az egész ... az is elgondolkozhat egy kicsit.

Az életet még senki sem élte túl!

2000-ben is el maradt pénzhiány miatt! Most is el fog:) ennyi...

2012. december 22.-én lesz a 20. születés napom. Hmm... jöttök? :D

jeszus ki izgul enél nagyobb hülyeséget még nem hallotam heh.2000-be is meg jódolták az szar selet 4 év múlva halál??Hm... ha túlélem csinálok az egészről egy dokumentum filmet azt meg gazdagodom XD X):):D hamm

puxXxa (L)

Világvége? Én nem hiszek benne a Maják is tévedhetnek nem??! 2000-re is ezt jósólták és nem jött be mert még mindig élünk!!Mért pont 2012-ben lenne vége a világnak? Erről ennyit!

Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya

Érdekes, hogy egy ilyen típusú oldalon ilyen kommentet adsz. Baromság... Már elnézést. Figyelmedbe ajánlanék egy kis "oktató" filmet.

http://video.google.com/videosearch?q=zeit1&emb=0&aq=f#q=zeit1&emb=0&aq=...

Amúgy mindenki figyelmébe ajánlom, a 2ik és 3ik részt is.

Üdvözlet!
Süti