Galaktika Nap 2006

Kategória: 

Hosszú évek óta szeptember második hétvégéjén a gyomaendrődi Galaktika Egyesület többnapos ufó- találkozót tart, amelyen szeretettel várnak előadókat, vendégeket az ország különböző pontjairól. Így volt ez az idén szeptember 8-10. között is, amikor a házigazdákon kívül Debrecentől Pécsig és Szegedtől Budapestig jöttek a téma iránt érdeklődő vendégek a rendezvényre.

A nagyszerű hangulatú három nap során a kötetlen egyéni és kiscsoportos beszélgetéseken túlmenően érdekes előadások voltak hallhatók, valamint szombaton - 9- én - itt tartotta első ülését az Ufószövetség néhány hónapja újraválasztott elnöksége is. Úgy tűnik, a régiek megerősítésével is felérő választás megmozgatta a vezetőség tagjait.
Új tervekkel és nagy lendülettel kezdték ugyanis szervezni az előttünk álló évek munkáit. A vezetőség tagjai - érdeklődésüknek, felkészültségüknek és szervezési lehetőségeiknek megfelelően - megegyeztek a különböző reszortfeladatok és intézkedési területek szétosztásában, A megállapodásnak megfelelően Linszter Árpád elnök feladata - a szövetség teljes körű irányításán túl - a különböző klubokkal, szervezetekkel, tagokkal való kapcsolattartás, a legújabb esetfeltárások, kutatási eredmények összegyűjtése, az általános adminisztratív ügyek intézése. Hozzá kapcsolódott Oláh András, aki a különböző adatok, információk számítógépes feldolgozásában nyújt segítséget. Tarczali Gábor a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) pályázati anyagainak figyelemmel kísérését és összeállítását, a nemzetközi kapcsolatok építését, a banki ügyek intézését vállalta magára.
Pusztay Sándor a szövetség éves pályázati anyagainak összeállítását, a beérkezett anyagok elbírálásának megszervezését, az országos hatáskörű szervezet rendezvényprogramjának összeállítását, a sajtóval és a médiával való kapcsolattartást vállalta fel. Utóbbi témában Sós Tibor ugyancsak minden tőle telhetőt megtesz, és emellett a szövetség honlapjának folyamatos szerkesztését, a tagdíjak figyelemmel kísérését, beszedését végzi. Dr. Frankó Károly az elnökségi és választmányi ülések előkészítésében való részvételt, azok jegyzőkönyvezésének megszervezését látja el. Kalmár János a hazai és nemzetközi ufóesetek figyelemmel kísérését, azok dokumentumszerű rendszerezését vállalta fel. Ő és Pusztay Sándor azt is felajánlották, hogy megkezdik egy európai szintű ufómúzeum és -archívum létrehozásának jogi, gazdasági, rnűködési, szervezeti előkészítését. Az elnökség tagjai abban is megállapodtak, hogy a jövő tavaszi éves beszámoló választmányi ülésig még egy alkalommal ülést tartanak.

Az elmúlt hónapok, évek országos szintű érdeklődése, a különböző kisebb-nagyobb rendezvények látogatottsága alapján az tapasztalható, hogy ismét növekedett az ufókérdések iránti általános érdeklődés. Ennek tudatában a szövetség vezetőire és tagjaira nagyobb feladat hárul, hogy az ufókérdésről minden szinten minél objektívebb adatok kerüljenek napvilágra.

Forrás: 2006.10 havi ufomagazin /Pusztay Sándor/

Találkozunk 2007 őszén ismét Gyomaendrődön!

A Galaktika Kör köszöni az előadóknak, valamint az Ufókutató Szövetségnek az anyagi és erkölcsi segítséget rendezvényeink sikeréhez.

2007. Szeptember 09. (szombat), Egész nap - Kner Nyomda faház

Kapcsolódó képek

Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006
Galaktika Nap 2006

Ossza meg ismerőseivel!

Új hozzászólás