Pax Galacticana - Colman von Keviczky-díj a Galaktika Baráti Körnél

A Mit hoz a jövő? című ufókonferenciára több mint 300 néző volt kíváncsi március 5-én az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban. A csaknem tíz órán át, három különböző teremben zajló előadások hangulata a kilencvenes évek közepének ufós rendezvényeire hasonlított. Az előadások színesek, gazdagon illusztráltak voltak, ami azt mutatja, hogy az előadók egyre jobban kihasználták a technika adta lehetőségeket, és egyre jobban felkészültek arra, hogy a közönség minél szélesebb körű tájékoztatással, az új kutatási eredmények tudományos igényű összegzésével legyen kiszolgálva.
A konferencia biztosított helyet az Ufószövetség választmányi ülésének, és itt adták át a huzamosabb időn keresztül az ufókutatás terén végzett eredményes munkáért, valamint Keviczky Kálmán munkásságának ápolásáért a Pax Galacticana – Colman von Keviczky-díjat, amelyet az idén a Galaktika Baráti Kör nevében Gál Imre vehetett át.


Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.