Éjszakai látogatók a temetőben (Szabadszállás)

Helyszín
Szabadszállás
Időpont

Egy szerdai napon történt. Hajnali 2-kor.
Haverommal elmentünk a helyi temetőbe, mert megakartam neki mutatni egykét dolgot. Meglocsoltunk pár sírt és olvasgattuk a kriptákon a neveket stb... Fél óra elteltével elindultunk a kijárathoz. A ravatalozó felé tartva megszólalt egy búgó mosógép hangjára emlékeztető hang(gondolom a hullaház hűtője lehetett).
Haverom Attila mondta nézzük meg honnan jön a hang.
elindultunk az ajtó felé amikor az épület meletti bokrokban elszaladt egy gyermek nagyságú "valami". Ezután vége lett annak a búgó hangnak.
Visszafordultunk és sietve hazatértünk.
Harmadnap pénteken az unokatestvéremmel kíséreltük kifigyelni a dolgokat.
Lassan besomfordáltunk a temető hátsó kapuján,
és óvatosan közeledtünk a ravatalozó felé.
Úgy 2 tájékán ugyanazt a hangot kezdtük hallani mint szerdán. Vártunk pár percig, leültünk egy cigire. Ezután unokatestvérem két alacsony árnyat pillantott meg az épület melett, én nem nagyon láttam mert rossz a szemem, közellátó vagyok.
Nem tudta eldönteni mi is lehet az.
Azt mondta, hogy gyerünk oda "lájtosan" nézzük meg, mert lehet, hogy csak valami más.
Közeledni kezdtünk szépen lassan, amikor megállt és azt mondta mintha közeledne az egyik felénk....hmmmm...gondoltam magamban. Próbáltam a szememmel ráerősíteni és elkezdett kirajzolódni nekem is. Amint megláttam hogy az a "valami" felénk jön, hátrafordultam és felszólítottam Zoltánt hogy "húzzunk innen" ugynis ő legyökerezett a rémülettől(elmondása szerint úgy érezte mintha egy rossz álom lenne, amiböl fel akar ébredni). Elkezdtünk szaladni. Ő előre szaladt, én is utána. Hallottam, hoyg valami fut utánam 2-3 méterre, de amikor visszanéztem nem volt ott senki. Kirohantunk a hátsó bejáraton és haza mentünk. Eléggé megviselte az eset unokatestvéremet, napokig rémületben volt.
Ő ezeleött nem hitt ilyen dolgokban.
Ezután egy héttel még egyszer utoljára benéztünk, ismét Attilával.
Nem láttuk azokat az alakokat, csak amikor benézett Attila a főépület ablakán egy álló árnyat látott. Talán az ő árnyéka volt?! nem tudni.
De abból az épületböl elég rémisztő hangok jöttek, tehát mondtam Attilának, hogy álljunk arrébb mert rossz érzésem van.
Attila elöttem ment, amikor megpillantottam egy fehér elhúzó csíkot a feje felett a magasban elöször hullócsillagnak véltem, de rádöbbentünk, hogy egy csillag sem volt az égen. Aznap éjjel teljesen felhőbe borult az ég!
Attila tanácsára hazatértünk ismét.
Ez lenne az élménybeszámolóm. Ha van feltevésetek, esetleg gyanítjátok mi a francok lehettek azok a gyerek nagyságú "valamik" (ufo?)
és mit kerestek ott?!, akkor válaszoljatok!

Üdv B.


Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Hozzászólások

Permalink - Szerkesztő küldte be 2008. 06. 19., cs – 09:18 időpontban

Nos, kedves levélírónk, nagyon könnyem meglehet, hogy ufonautákkal találkoztatok. Különösen a hangjelenség árulkodó, ugyanis az ilyen jellegú élményeknél nagyon gyakran számolnak be a szemtanúk zúgó vagy búgó hangról mint mellékjelenségről.
Arra a kérdésedre mi sem tudunk pontosan válaszolni, mit kereshettek ott. Bárhol, bármikor megjelenhetnek - de különösképpen éjszaka, elhagyatott helyeken - általában olyan helyszíneken (tanyákon, hálószobákban, város szélén, stb)., ahol az ember kiszolgáltatott vagy éppenséggel senki sem zavarja őket kapcsolatteremtési szándékukban.
Azt nem javaslom, hogy menjetek vissza újra, hogy kideríthessétek az igazságot - ugyanis a kis szürkékkel kapcsolatban általában nincs túl kellemes emléke az embereknek.

Permalink - vieces küldte be 2008. 06. 22., v – 10:02 időpontban

Lehet tudni a levélíró életkorát? Az első eset eléggé érdekes, a továbbiak viszont inkább gyermeki ilyedelemnek illik be.

Permalink - Szerkesztő küldte be 2008. 06. 22., v – 23:27 időpontban

Válasz vieces üzenetére

Azt hiszem, levélírónk elérte a nagykorúságot...

13 év 8 hónap

Permalink - Lovascsajszi küldte be 2008. 09. 03., sze – 17:50 időpontban

Kedves szerkesztő!

Lehet, hogy nagyon buta kérdést teszek fel de még is az a bizonyos Ufo/ Űrlény hogy tud a hálószobába bemenni, ha ajtó-ablak zárva van? Teleportál? Na és honnan tudja, hogy egyedül vagyok? Egyik tv-műsorban hallottam, hogy alvás közben műtéteket is végeznek az embereken...
ez igaz?
Timi

Permalink - Sipos Gyula küldte be 2008. 09. 14., v – 01:02 időpontban

Hogy én láttam már ufo-t és szellemet is, az ufo gyerek nagyságú viszont, úgy nézki mintha egy fekete ráncos valami lenne rájuk takarva. Így szerintem valami kis suttyó szelleme szaladgálhat ott és rémíszget. A hangot mit hallottatok egy szellem is kiadhatta, mert vannak ilyen képességei.

Permalink - Anita küldte be 2008. 11. 27., cs – 17:06 időpontban

Szerintem járhatott ott valami idegen lény ami igazság szerint nem tudhatod mi és ki lehetett nem akarok elfogult lenni.Nekem csak annyi kérdésem volna éjszaka mit kerestetek egy temetőben?Ami nem egyszerű nekem,ha te egyszer ott jártál miért nem egy felnőt embert hívtál ki oda?Ha gyanúd feltámadt?

Permalink - nauta küldte be 2009. 03. 08., v – 16:05 időpontban

mennyetek vissza és deritsétek ki az igasságot vigyetek kést is a biztonság kedvéért és ha találkoztok megint késeljéte le a nemtudom hogy mijen lényeket.

Permalink - nemtom küldte be 2009. 04. 03., p – 18:45 időpontban

nemtom h vissza kéne e mennetek v nem. ez a ti döntésetek. ám ha visszamentek télleg vigyetek kés de ha azt nem minimum egy erős hosszabb bot legyen nálad. és próbáljatok vmit motyogni.tom ez ilyenkor nem könnyű mer az ember teljesen ledermed de ha vmit megszólalsz talán kasz vmi választ v ha azt nem mégegyszer adnak ilyen búgó hangot. ám ha megszólalsz nagy valószínűségű h kapsz vmilyen választ mer ezek értrelmes lények és látják h tudsz kommunikálni így kapcsoltaot akarsz velük létesíteni. tehát ha visszamentek és "fenyegetően" (gyorsan) közelednek felétek egyből basszátok hozzájuk a kést v botot mer akk látják h nem vagy beszarva és tudsz védekezni. és gondolom jó ha kiszívod magad meg üvöltő hangot adsz mer ez mindennél bejön. !!!LEGYETEK ÓVATOSAK HA VISSZAMENTEK!!!

Permalink - Gabesz küldte be 2009. 07. 24., p – 03:55 időpontban

Sziasztok!
Én nem nagyon hittem eddig az ien dolgokban de ahogy olvasgattam ezeket a történeteket kicst el gondokodtam és arra jutottam,h lehet mégis csak iagazatok van és vannak ien lények..Ha gondjátok és vannak ien történetetek akkor elküldhetitek nekem e-mail-ben:gabesz_0101@citromail.hu
Nekem még nem volt ien tapasztalatom de ...azért kiváncsi lennék ha szembe kerülnék egy ien esettel..

Permalink - zolika küldte be 2010. 01. 07., cs – 20:52 időpontban

figyelj tesó én nem akarlak megilyeszettni az egy halott kissfiu és hallot anyák voltak avgyis maikett láttal magyarul szellemeket látattok de ez nemgond nem bántannak kerültem már velük szembe nem bántannnak nem tudnnak bezsélni azért jönnek hogy közöljennek veletek valmait...

Ha már ittjárunk... olyan 2 óra körül fekszek az ágyamban és pont a folyosór anézett a fejem és egy árnyékot láttam mert ahold világitott pont oda na mind1 lényeg az
jön g yakkora féle árnyék mint anyám nem irom le hány cm de anyám már rég meghalt és felkkelek megnézzem miez... kinézzek elltakarttam az árnyékot de sehol semmi belelogtam az árnyékba és nagyon nagy melelgséget éreztem... aztmondttam szijja anya és érezttem afejemben vagy nem is tudom hogy hol hogy aztmondtta sziervusz fiam és csalogatott maga felé menttem mentttem szép lassan leérttem az alsó szintre ahol nagynyám meg nagypám lakik anyámnak az apja anyja.. és aztlátom hogy ott fekszik a földön nagymamám.... utána hivtam mentőket stb.. na lényeg az a szellemek nem bánatnak csak közölni akarnak veletek vallamit

Permalink - Babanics alexander küldte be 2014. 08. 04., h – 13:15 időpontban

Sziasztok
Ilyenkor nem azt kell tenni hogy el futsz hanem enyit kell mondani magatokban nyugodjatok békében és ha közeledik feléd vami mit pl aza a kisgyermek akkor ne fus
mert még valami más is történhet nem mondom el mert én jártam igy azot minden este be megyek a temetöbe de a jelenlségek mindig vannak amikor halátok az a bugo hangot az lehet hogy ártó szelem volt ezért kell vigyázni az ijenekel de ha kiván csiak vagytók hogy mik vanak ott
fogsz egy videó kamerát és éjfél után 5 percel menj a temetö bejáratához de ne meny me csak az ajtónál álsz és videozd körbe utána visza nézitek a felévetelt akkor látni fogjátok nem mindig halotaknapjakor csináljátok mert csak akkor látjátok máskor nem