Eltérítések időnkénti ismétlődése

Település
Helyszín
Az utcámat nem adom meg, Kastély-tó és hévállomás környéke
Időpont
-

Üdv!

A dátum megadása miatt előre is elnézést kérek. Az hogy miért nem tudom pontosan, később kitérek.

 

Az életemet, sőt a család életét végigkísérték az UFO észlelések. Nem tudom, hogy mióta megy ez már, de egészen szüleim gyerekkoráig tudom visszavezetni. Itt most szó lesz sima észlelésekről, és meredekebb dolgokról is. Ez igazából egy történet ami a családunkat végigkísérte, és mai napig történnek bizonyos dolgok. Képekkel nem tudom igazolni, azonban azt sem várom el hogy bárki is higgyen nekem, gyerek és kamaszkori emlékeimből rajzol formájában fogom bemutatni, hogy mit/miket láttam, és mikben volt részem. Lesz egy friss pár hónapos esemény is. A következő eseményeket igyekszem időrendbe rakni, és dátumot rakni melléjük.

 

1.Kezdem édesanyámékkal. Ez talán az 1980-as évek elején történhetett. Mikor gyerekek voltak, pontosabban szigetszentmártoni lakosok, nagymamámmal éppen egy iskolai rendezvényről gyalogoltak haza. Akkor már sötét volt, bőven az esti órákban. Arra lettek figyelmesek, hogy az égen több narancssárgán fénylő objektum közeledik feléjük. Nagyon megrémültek, a félelem uralkodott el rajtuk. Siettek haza, ugyanis ezek a tárgyak követték őket. Mandula alakúak voltak, édesanyám és nagymamám állítása szerint. És meglehetősen agresszív módon követték őket egészen hazáig. Édesanyámat a mai napig kirázza tőle a hideg.

2.Ez keresztapámmal történt 80-as évek végén, talán már 1990, (édesapám öccse). Munkából tartott haza éjjel. Ez Szigetújfalu és Ráckeve közötti úton történt. Egy nagyon fényes fejér tárgyat vett észre, ami megközelítette a szántóföldet. Nem szállt le, de nagyon közel, alacsonyan volt. Keresztapám először persze megrémült, azonban olyan érzés fogta el, hogy nem kell félnie tőlük és kiszállt az autóból, de nem ment túl közel hozzá, mert kockázatosnak hitte(hogy nem e bocsát ki magából sugárzást). Utána csak azon kapta a fejét, hogy a tárgy sehol, mintha ott se lett volna, és fél óra kiesett neki, fogalma sincsen hogy mi történt abban a fél órában. A tárgyra viszont emlékezett és le is írta, hogy milyen. Korong alakú, de nem a klasszikus csészealj, ablakai voltak az oldalán, illetve színes lámpái is voltak, de a fehér fény nagyon sok mindent takart.

3.A következő eset velem, nővéremmel és nagybátyámmal történt(apám másik öccse). Én erre az esetre nem emlékszem, mert kicsi voltam és bölcsödébe jártam. Nővérem ovis volt. Nagybátyám hozott haza minket egy esti téli napon. Egyszer csak felbukkant egy tárgy az égen ami követte az autót, egészen az utcánkig. Nővérem meg nagybátyám nagyon megrémült, én meg még korom miatt fel sem fogtam, hogy mi történik. Ugyan úgy nővérem beszámolója alapján tudom elmondani, hogy hogyan nézett ki. Ennél meg merem kockáztatni, hogy ugyan az volt vagy csak hasonló, amit keresztapám látott. Fehér fényű, és színes lámpái voltak.

 

4.Ez az eset velem történt, még általános suliba jártam, 2006-2007. Decemberben történt. Gyönyörű hó esett és egy barátommal ki akartuk használni az alkalmat és lementünk egy kicsit szórakozni a Savoyai kastély elé, Duna mellett. Vittünk szánkót is. Egyszer csak felborultam vele, de a puha hóban, és nem ütöttem be semmimet, a fejemet főleg nem. Szép tiszta volt az ég és imádtam nézni mindig is a csillagokat, mai napig hobbiszinten csillagászattal foglalkozom, és követem a tudományos híreket. Szóval sokáig néztem a csillagokat, mire aztán 3 “csészealj” haladt el felettünk háromszög alakzatban. Kb 200m magasan. Aztán ahogy a Duna felé értek, felgyorsultak és egy szép ívvel brutális sebességgel eltűntek az egekben. Gyanítom elhagyták a bolygónk légkörét. Haverom is látta mert szóltam neki, de ő félt a földönkívüliektől, és mondta is hogy azonnal menjünk haza mert nem tud így tovább kint maradni. Ezt annak idején még jelentettem a Ryufornak.

5.Ez az eset az anyai nagybátyámékkal történt, azt hiszem 2013-ban(Szigetszentmárton). Ezek megint csak narancssárga tágyak voltak, szépen kacsasorban felsorakozva egymás mögött. Nagybátyám vette észre éjjel és felkeltette gyorsan a családot is, hogy megnézzék. A kettő unokatestvérem, akik akkor még kicsik voltak, megijedtek, azonban nagybátyám le is fotózta őket. Van aki azt mondja, hogy ezt fenntartásokkal kell kezelni, mert akkoriban kezdtek elterjedni Magyarországon is a kínai lámpások. Azonban nem tudjuk elfogadni, hogy azok voltak. Ahhoz túl gyorsak voltak, hirtelen változtattak irányt, és stabil, nem pulzáló fényük volt. A fényképezőgépnek túl gyorsak voltak, ezért a képen el vannak mosódva. Nagybátyám jelentette valahol, azonban az oldalra nem emlékszem, talán az is Ryufor oldala lehetett.

6.A következő eset ismét velem történt, sőt a többi is már az én eseteim lesznek. Ez 2014-ben történt velem. Este kinéztem az ablakon, és egy fényes tárgyat vettem észre. Bizonyítékom erről sincsen, szintén majd csak rajzot tudok mutatni róla. Távcsővel viszont megfigyeltem. Háromszög alakú tárgy volt. Az alja közepe volt annyira fényes, hogy távcső nélkül nem lehetett volna látni az alakját. Szerintem itt sokan hallottak az aurora projektről, ugyanis sokan ahhoz társítják ezeket a háromszög alakú tárgyakat. Részben én is. Egyik elméletem szerint pont az egyik prototípus volt, a másik szerint meg ténylegesen egy nem földi eredetű objektum volt. Ezt is jelentettem annak idején.

7.Na itt vesz nagy fordulatot az egész történet. 2016-ban történt velem az első ilyen eset. Lent a nappaliban aludtam. Az éjjel felriadtam, olyan 2 óra környékén. Rázott a hideg, én izzadtam, körülöttem minden fel volt gyorsulva. Az egész kötnyezetem. Ez olyan 2 percig tartott. És éreztem azt is, hogy valaki figyel. Búgós hangot is hallottam amikor felkeltem, de aztán síri csend volt. Bem alvási paralízis volt, mert fel is pattantam, ha az lett volna, nemigen tudtam volna mozdulni, és volt is már alvási paralízisem, így pontosan tudom, hogy milyen. Ami viszont nagyon érdekes az egészben, hogy a pólómon volt egy vérfolt, a mellkasomnál. Megvizsgáltam magam, de sehol nem találtam sebet, se pattanást ami talán kidurrant volna, egy helyet se ahonnan vér jött volna. Teljesen tiszta volt a bőröm, mellkasomnál is. Utána nem aludtam 2 napig, de semmi fáradtság jelét nem mutattam, álmos se voltam, egyszerűen csak pörögtem és tele voltam energiával. Utána kezdtek bizonyos dolgok beugrani. Fura alakok, és fényes szoba. Utána már tudtam is, hogy mi volt ez az egész, mit jelent ez az egész. Édesanyámék hittek nekem, mivel végigkísérték őket is az események, csak nekik ilyen nem volt. Másnak nem mondtam el, mert féltem, hogy mit gondolnak. Aztán később voltak olyan álmaim, mintha valami felemelne az ágyamból és riadtam fel olyanra is hogy mintha belezuhantam volna az ágyamba. Ide fogom írni a következő esetet is, mivel sokat nem tudok mondani róla. Ez 2020-ban történt. Éber voltam teljesen, nem akartam aludni. Emlékszem arra is, hogy hány óra volt, és éppen telefonoztam az ágyamban éjjel. Akkor épp éjfél volt kereken. De itt is hirtelen felriadtam, ugyan úgy éreztem azt is, hogy valaki figyel. Megnéztem, hogy mennyi az idő és 01:30-at mutatott a telefonom. Nem álmodtam semmit, és gondolkodtam hogy ez hogyan történt és most mikor és hogyan aludhattam el mert mint mondtam, teljesen éber voltam, és jól emlékszem, hogy én mégpedig nem aludtam el. Gyakorlatilag másfél óra kiesett az életemből.

8.Ez az eset most 2021 tavaszán történt velem, pontosabban március 12.-én. Itt semmi extra nem történt, persze attól függ, hogy mit nevezünk extrának. Éppen aludni akartam, màr félálomba voltam, mire fura kódrészlet vagy írásmód képei kezdtek beugrani. Olyan érzés volt mintha folyamatosan feltöltötte volna valami a fejembe. Bináris számrendszer sorozata, rengeteg fura alakzattal(háromszögek, körök a közepükön egy ponttal, néhány olyan írás ami régmúlt írásaira hasonlítottak, mint például a rovásírás. És ezek így vegyesen folyamatosan ömlesztve jöttek, amit már nem bírtam tovább, és kinyitottam a szemem. A fejem fàjt, a füleim sípoltak, ezt hasmenés is követte. Hozzáteszem, nekem akkor semmi bajom sem volt, habár magas vérnyomással küzdök, de azzal akkor nem volt gond. Ami itt szintén furcsa, hogy bizonyos matematikai és logikai dolgokat, illetve programozást könnyebben meg tudtam oldani az azt követő napon, de ez nem volt örökéletű. Tudni kell rólam, hogy matekból egyáltalán nem vagyok jó, és amúgy informatikusnak tanultam. Tudomány embere vagyok, így ezekre kerestem illetve még keresem a magyarázatot, és ezután az eset után valamiért vonz az elektromágnesesség témája amivel ezelőtt nem nagyon foglalkoztam. 

 

Ezek lettek volna, amikről be akartam számolni, és nemsokára rajzokat is készítek hozzájuk, hogy legalább ennyi legyen melléjük csatolva.

Eddig féltem mindezt elmondani, mert nem tudom, hogy ki mit gondolna erről, de megtaláltam ezt az oldalt, és ezért örülök, hogy végre kiadhattam magamból mindezt.


Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Hozzászólások